Tisztelt Olvasóim! Nehány évvel ezelőtt múzeumunk feledhetetlen igazgatójának, néhai Csutak Vilmosnak felhívták a figyelmét arra, hogy a múzeum okmánytárában igen becses adatok találhatók a székelység szellemi életére, szokásaira, erkölcsére vonatkozólag, melyeket össze kellene gyûjtenünk, és valami úton-módon közkinccsé tennünk.
CsutakVilmos, kinek figyelme mindenre kiterjedt, tisztában volt a kérdés etnográfiai és etnológiai (a két idegen szó áthúzva, föléírva: néprajzi SZ.G.E.) jelentőségével, nagyon bíztatott arra, hogy a gyűjtést kezdjem meg. Már megbeszélésünk első pillanatában megfogamzott agyában a gondolat, ha másképp nem lehet, ismeretterjesző előadások keretében tegyük közzé a régi székely nép szellemi-, lelki világára jellemző adatokat. Azért midőn a múzeum ügyvezetõ tanácsának legutóbbi gyűlésén dr. KereszteS Károly alelnök úr, kinek szintén tudomása volt ebbéli kutatásaimról, felkért egy előadás megtartására, visszaemlékeztem néhai Csutak Vilmos óhajára, örömmel vállaltam azon feladatot, hogy gyûjteményembõl egy csukorékot mai elõadásom keretében a mélyen t. közönséggel megismertessek.
Mielőtt egynéhány régi boszorkánypert ismertetnék, lássuk először azt, hogy tulajdonképpen kik és mik azok a boszorkányok, kikrõl kisgyermek korunkban annyi mesét hallottunk, majd olvastunk, és akik oly sok nyugtalan, nehéz álmú éjszakát okoztak nekünk. Az ősi pogány világban az emberek képzeletében az isteneken kívül még különbözõ lények is éltek, kiknek működési terük és cselekvési képességük megoszlott az istenek és emberek működési tere és cselekvési képessége között. E rendkívüli lények két csoportba oszthatók. Az elsõbe tartoznak a félistenek vagy hősök, az óriások és a tündérek. Második csoportba tartoznak az ördögök, boszorkányok, lidércek s ezekhez hasonló rossz lelkek. Népmeséinkben hősökkel, óriásokkal, törpékkel, tündérekkel, boszorkányokkal lépten-nyomon találkozunk, kik hol külön-külön, hol meg együttesen szerepelnek.
A hősök mindig rokonszenves alakok. Az óriások, a törpék és a tündérek két csoportra oszlanak, jókra és gonoszakra. A boszorkányok, lidércek és az ezekhez hasonló rossz szellemek vagy alakok közt jókra nem találunk.
A boszorkányokról szóló hit az ősi pogány világból átjött a keresztény világba is. Ebben a világban azonban szerepük módosult. Míg a pogány világban a boszorkányok cselekvési köre a kuruzslásokban kimerül, addig a keresztény világban, különösen az ún. sötét középkorban, mikor az emberek sok rendkívüli dolgot megmagyarázni nem tudtak, azokat a boszorkányoknak tulajdonították, kiket egy eretnek szekta tagjainak tekintettek, és akik rendkívüli képességekkel vannak felruházva. Meg voltak győződve arról, hogy a boszorkányok az ördögökkel állnak összeköttetésben, azoknak szeretői, s mint ilyenek, az ördögök segítségével rendkívüli, természetfölötti dolgokat képesek véghezvinni. Elsősorban is emberi alakjukat akkor tudják megváltoztatni, amikor akarják. Mivel az ördögökkel állnak szövetségben, természetesen Istent meg kell tagadniok, lemondottak az örök üdvösségrõl, s hivatásukból és kötelezettségeikbõl kifolyólag fő feladatuk volt az emberek megrontása, azoknak bármi útoni elpusztítása, vagy legalábbis károkozás, melyeknek véghezvitelére sok eszköz állt rendelkezésükre.
A nyugati államokban a boszorkányokban való hit nagyon hosszú ideig élt a köztudatban, nemcsak a középkorban, hanem bizony még az újkorban is. Mivel a boszorkányság mestersége egyike volt a legnagyobb bűnöknek, azt üldözni és szigorúan büntetni kellett. Az idõ megszülte a hírhedtté vált inkvizíciót. A boszorkányoknak meg kellett halniok. Vétkeikért máglya általi halálra ítéltettek. Üldöztetésük a XIV. század elején indul meg Spanyolországban, honnan csakhamar elterjed Olasz-, Francia- és Németországba is.
VIII. Incze pápa 1484-ben kiadott bullájában előírja a boszorkánypereknél betartandó szabályokat. Ekkor kezdõdik meg az üldözések és legszörnyűbb kínvallatásoknak korszaka, melynek eredményeképpen évszázadok folyamán igen sok ezerre rúg a szerencsétlen áldozatoknak a száma. A boszorkányokról szóló hiedelmet sem a műveltség hatalmas fellendülése, sem pedig a reformáció nem képesek, sem megállítani, sem kiirtani, de még enyhíteni sem. Furcsa módon a reformáció, mely oly sok mindent kárhoztatott, megtagadott és elvetett, ezt a kérdést nem érinti. Létezésükben a protestánsok éppen úgy hisznek, mint ahogyan a katolikusok, s ők is épp oly buzgósággal égetik meg. Maga a nagy reformátor Kálvin János is egész sereget küld máglyára. Nálunk Erdélyben inkvizíció sohasem volt. A középkorból boszorkányperről semmi adatunk nem maradt fenn. Legrégibb 1565-ből ismeretes Kolozsvárról. A boszorkány szóval, alaposan fűszerezve mindenféle jelzővel, mint becsületsértő kifejezéssel Háromszéken elég gyakran találkozunk, melyre legrégibb adatunk 1608-ból van, de tulajdonképpeni boszorkányperről az 1643. évet megelőzőleg nincs tudomásunk. Azután is ritkaságszámba megy. E perek nem oly nagyszabásúak, mint Európa nyugati államaiban, és ha alaposan megvizsgáljuk, rendszerint vagy közönséges házasságtörési esetté zsugorodnak össze, vagy a szó legszorosabb értelmében közönséges kuruzslásoknak lehet minősíteni. Igaz, hogy a XVIII. század elején nálunk is kezd egy kissé nyugati mintát fölvenni, de sohasem fajul oda, hová Nyugat jutott. Itt nyugodtan védheti magát a boszorkánysággal megvádolt egyén. Lelki izgalmakat ugyan ki kell állania, de tanúkat állíthat, ártatlanságát igazolhatja. Igazsága esetén sértetlenül megszabadulhat. Attól nem kell félnie, hogy feltétlenül keresztül kell esnie a boszorkánypróbákon, pl. a vízben való megúsztatáson. A próbáknak, ha meg is kell történniök, enyhített formában esik keresztül. Nyugatnak kellett volna idejönnie és tanulnia!
Mint említettem, a pogány korban a boszorkányok szerepe a szelídebb formájú kuruzslásban nyilvánult meg és merült ki, mert velük szemben a papok és más hozzájuk hasonló szerepet betöltők a természetes kuruzslással, azaz orvoslással, illetve gyógyítással foglalkoztak. Midőn a népek kezdték fölvenni a keresztény vallást, sok fajta pogány szokással együtt babonájukat is magukkal hozták, melyeknek egy része, mivel kiirtani nem lehetett, a keresztény vallás hitelmeivel elvegyülve elfajzottak. Ekkor kezdte az eredetileg természetes gyógykezelést, a kuruzslást túlszárnyalni, mely hosszú évszázadokon keresztül enyhébb formában napjainkig is fennmaradt, mert nem lehet tagadni, ma is megvan. Kuruzsolnak gyógyítás, kuruzsolnak megrontás céljából. Ónt öntenek hideglelés és ijedtség ellen, ugyancsak, ha lidérc szállta meg az embert, és ki akarják ûzni. Hideglelõs vagy sárgaságba esett ember részére nemcsak az ónöntés hasznos, hanem pl. a következõ orvosság is: valakinek a hajából három tetűt kiszedni, egy üveg borban vagy pálinkában megitatni, vagy ételbe keverve megetetni a beteggel. Ónt öntenek ma is, ha a fiatalok meg akarják tudni a jövendőt.
Vízvetésnek helye akkor van, ha valakit megigéznek. Ember- és állatbetegségeknél ráolvasnak vagy különféle varázsszavak mondása közben készített orvosságot használnak, pl. agárnak vagy más kutyának a fejét le kell vágni és megégetni, a hamvát mézzel öszszekeverni és flastromvászonra felkenve, igen hasznos orvosság oldalfájás ellen.
Rosszabb fajtája a kuruzslásnak a megcsinálás, mely által a boszorkány arra törekszik, hogy az embereknek vagy állatoknak ártson, tehát szándéka gonosz. A megcsinálásnak a fogalma, ha alaposan vizsgáljuk, nagyon tág, mert gyakran előfordul, ami egyiknek ártalmára van, az a másiknak hasznát szolgálja. Fő megrontó szerük Háromszéken a bű-báj volt, azért az ilyent készítõ asszonyoknak bűjös-bájos boszorkány nevük volt, igen gyakran lidérces boszorkány, aki mint 1682. évbõl olvasható, lüdérces szekéren jár. Teleki KÁDÁR Miklós CSÜRŐS Miklósnét 1635-ben lüdérces boszorkánynak nevezi.
A bűbáj állhatott ételből, állhatott italból, melyeket készítője annak, akit el akart pusztítani, rendesen ajándékba küldte, vagy pedig titokban árulta. Állhatott a bűbáj egyéb babonás anyagból, jelbõl, rajzból, melyet ruhába is lehetett varrni. A megcsinálás körébe tartozik az is, hogy a legény csak egy bizonyos leányt szeressen, s a más leányokat megutálja. Varázsigék mondása közben készített bűbájos szerek megitatása vagy etetése által ugyanezen célt szintén el lehet érni. Egy 1759-ben zajlott perből néhányat említenék, netalán valaki ki akarná ezen recepteket próbálni:
1. Annak, akit szeretnek kilencedik lábnyomából földet kell felvenni és hazavenni, mellyel a tűzhely, hol a tűz égni szokott, megtapasztandó.
2. Tüzet kell tenni. Midőn a tűz meggyúl, háromszor ezen szavak mondandók: úgy égjen N.N.-nek a szíve utánam, mint ez a tűz.
3. A ház belső falai mézzel kenendők be ily igék mondása közben: valamint ezen négy fal örökké egymást nézi, úgy nézzen szüntelen reám N.N. és valamiképpen ezen falak meg nem válhatnak, úgy meg ne válhassunk mi is egymástól. Azután egy szitát kell kézbe venni, az alsó felivel visszásan fordítva, és az így visszásan fordított szitán keresztül a lisztet kilencszer kell megszitálni. A méz a falról levakarandó és a liszttel összeelegyítendő. Ekkor vizet kell a szájba venni, és azt is bele kell bocsátani, mikor a víz a szájban van, arra kell gondolni, hogy: valamiképpen ő nem szólhat, víz lévén a szájában, úgy N.N. se szólhasson rajta kívül senkivel. E matériából pogácsa sütendő, mely azután jó apróra törendõ. N.N.-nek ételei ebbõl megfûszerezendõk.
4. Szennyes pendelyen keresztül égett bor szűrendõ, közben azt mondván, hogy: valamint ez a pendely verődik az én testemhez, úgy verődjék N.N. is utánam. Ezen égett bort természetesen meg kell itatni.
5. Egy korsóban szenes vizet kell csinálni, s azt akár maga, akár más által N.N. ajtaja elé vinni vagy vitetni, és a küszöb alatt keresztül elönteni.
6. Esős időben a vízre menni, olyan helyre, ahol két patak összefolyik. Ott háromszor vizet meríteni és a vizet hazavinni, majd a szeretőnek a küszöbére önteni.
7. A szerető vagy vendég lovának a farkából és sörényébõl szőrt kell kitépni, mely a ház padlásán a kürtő felett fonaltekerőre helyezendõ. A tekerőt viszszafelé kell forgatni, melyből az következik, hogy az eltávozó szerető vagy vendég visszatér.
8. Döglött kutya szájában megforgatott hájjal pogácsa sütendõ. A kutyát meg kell pökdösni és azt mondani: valamiképpen a döglött kutyát utálják az emberek, úgy utáljon N.N. minden asszonyi állatot a szeretőjén kívül.
9. Zöld békát kell egy új fazékba tenni. A fazékra kilenc lyuk fúrandó és egy hangyabolyba helyezendõ. A hangyák a békát megeszik, a csontja azonban megmarad, melyet ha valaki azt akarja, hogy őt szeressék, megeteti és felettébb fogják szeretni.
10.Ha egy asszony egy férfit szeret, de a férfinak egy más asszony is tetszik, akkor ezen asszony jobb lábának nyomából földet kell felvenni, mellyel a férfi ruhája bemázolandó, vagy bekenendõ, hogy a férfi unja meg.
11. A másik szerető leány ajtaját és kapuját trágyával megkenni, közben mondjon ilyen szókat: valamilyen büdös a trágya, épp oly büdös legyen e ház, ha a bűzt a legény megérzi, soha többet nem megyen oda.
12. A maga kezeirõl és lábairól a körmök levágandók és egy vas ösztökén megmelegítendők, illetve megaszalandók. A megaszalt körmöket azután egy rézmozsárban jól össze kell törni, s lisztbe téve pogácsa sütendõ. A pogácsát szintén apróra kell törni és N.N. ételébe szórandó, hogy szeresse.
12.Az esetben, ha egy férfi távol van, és nem lehet tudni, jó kedvvel vagy haragosan jön-e haza, hogy jó kedve legyen, egy előruhát sokáig jól össze kell tekergetni, facsargatni és két vánkos közé helyezni, melyeken a férfi alszik. Reggel a férfitól megkérdezendõ, micsoda álmot látott.
13. Hogy egy férfi más nőt ne szerethessen, egy fokos tűt kell elővenni, és varázsszavak elmondása után a tű hegyét a fokához vissza kell hajtani, illetve fordítani. A tűt azután a férfi küszöbe alá kell ásni és azt mondani: amint ennek a tűnek a vége benne van a fokában, úgy N.N. senki mással ne éljen.
14. Anyatejjel pogácsa sütendõ és N.N.-el megetetni, hogy el ne felejtsen, mint ahogy az anya nem feledkezik meg gyermekérõl.
15. Orvosság, de egyúttal szerelmi bűbáj volt a következõ szer is: medvehájat döglött kutyának a szájában harmadnapig tartani és N.N.-nek borban beadni.
Ezzel cikkem végére is értem. Látjuk, Háromszéken is volt boszorkányüldözés s ezzel kapcsolatosan perek, de hozzá kell tennem, nálunk 100 évre nem esik annyi per, mint Nyugat-Európa bármely államában egy napra.
Miben rejlik ennek magyarázata? Kálmán király törvényeinek 57. cikkelyére szoktak hivatkozni, mely azt mondja: “De strigis vero que non sunt nula questio fiat”, vagyis a boszorkányokról, melyek nincsenek, ne legyen szó. Az újabb megállapítások szerint az említett törvényben levõ striga szót tévesen fordították boszorkánynak, mert az varázslónőt jelent. A boszorkány neve latinul malefica, és így is használták. Kálmán király idejében azon varázslónők, kik a pogány magyarok idejében éltek és az ős vallás szerint gyógyítottak vagy jósoltak, már kipusztultak. Lehet, hogy úgy a törvényhozók és a bírák, mint a nép lelkülete a boszorkányokról a nyugati értelemben vett hitet helytelennek ítélték, és azokat, mint ahogy mi, úgy ők is a mesék országába való alakoknak tekintették.
Matricaria chamomilla
Forrás: www.szekelyfoldert.info
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu